Grúz származású magyar kapus a Barcelonánál
A grúz crystalsport.ge pénteki cikkében arról számolt be, hogy Yaakobishvili Áron, a Barcelona 15 esztendős kapusa meghosszabbította az együttműködést a katalán együttesnél. A cikk szerzője megjegyzi, hogy a tehetséges kapus grúz származású, azonban már Magyarországon született. 2018-ban már a "La Masia" csapatának U-12-es együttesében szerepelt, és azóta is a világ egyik legjobb akadémiáján játszhat.
Yaakobishvili Áron 2006. március 6-án született Budapesten és magyar állampolgár. Érdekesség, hogy a fiatal kapus már játszott a katalán U-12-es válogatottban is. A transfermarkt.de szerint 2017-ig játszott Magyarországon, előbb kisebb utánpótlásnevelő együttesekben szerepelt, majd 2016-2017-ig az MTK utánpótlásában edződött. 2017-től a spanyol Atlétic Sant Just FC fiataljait erősítette (ahová bátyja igazolt az MTK-ból), majd 2018 nyarán a Barcelona utánpótlásába került, és azóta is a katalán klub kötelékében fejlődik.
Bátyja, a 2004. július 12-én, szintén Budapesten született Yaakobishvili Antal szintén Spanyolországban edződik, a 192 cm magas belső védő (kétlábas) 2021 nyara óta a Girona U-19-es csapatát erősíti, és a magyar U-18-as válogatottban is pályára lépett már.
Kommentek
comments powered by Disqus