További három játékosunk távozik!
Idén sem marad ZTE játékos nélkül testvércsapatunk, a Nafta Lendava!
A lendvaiak vezetőedzője, Bozsik József immár két zalai játékossal is számolhat a kezdő tizenegy összeállításakor!
Sebestyén Lóránt személyében egy már kisebb élvonalbeli rutinnal is rendelkező középhátvéd csatlakozott a Nafta keretéhez.
A még mindig csak 22 éves védő Hévízen kezdte karrierjét, majd az Illés Akadémia érintésével került Zalaegerszegre!
Németh Ervin pedig az NB III-as csapatunk kezdő kapusaként csatlakozik a kerethez, aki nagy valószínűséggel a Nafta kezdő kapusává válhat.
Mindkét játékosunk megérdemelte ezt a következő lépcsőfokot, már kijárt számukra ez a lehetőség!
Sebestyén korábban volt már próbajátékon a másodosztályú Siófoknál, akkor azonban nem döntöttek a leigazolása mellett.
Mindenesetre Bozsik József ismeri már a játékosok kvalitását, és vélhetőleg nem véletlen döntött így, hogy folytatja a munkát két fiatalunkkal. Fontos kiemelni azt, hogy Sebestyén és Németh is csak egy évig, kölcsönben lesznek partnercsapatunk játékosai.
De ha már Nafta, akkor érdemes megjegyezni azt is, hogy a szintén saját nevelésű csatár, Fehér Barnabás a Nagykanizsa csapatánál folytatja pályafutását. A Zala vármegyei csapat nem titkolt célja, hogy feljussanak a másodosztályba, azonban előreláthatólag ez nem ígérkezik könnyű feladatnak. Fehér egyébként egy év lendvai kitérő után -ahol leginkább peremember volt- csatlakozik végleg a Nagykanizsa kötelékébe!
Hozzászólások
comments powered by Disqus